Frontesemények, fronthangulat
2006.05.01. 17:20
Beköszöntött a Don-vidékre a zord orosz tél. Mindent jég és hó borít. Az elhagyatott falvakba visszatér a szabadba kimenekült lakosság, hogy újra folytathassa békés foglalkozását.
"Egyre rosszabb lett az ellátás. Az idõjárás okozta szállítási nehézségek és a szervezetlenség egyaránt oda vezettek, hogy az elsõ vonalban levõ csapatok ellátása minden kritikán aluli volt."
"Az emberek nem tudtak tisztálkodni, ki kellett várni azt az idõpontot, míg a tûzhatás olyan lesz, hogy alábbhagy, és hátrább tudnak jönni, biztosabb helyre. A megrühösödött emberek nyolctíz nap után - ugye utánpótlást nem tudtak kapni, nem csak ruházatban, hanem élelemben sem -, amit ott összekapartak, szinte avval a hóval tartották magukat, vagy ha maradt valami száraz kenyér, vagy valami ehetõ, hát azt ették. Tíznapos étlenség, szomjúság következtében eléheztek. Az eléhezés sokszor elérkezik egy olyan ponthoz, amikor már a létfontosságú szerveknek a súlya is kezd fogyni, és ilyenkor bekövetkezik a pusztulás. Úgyhogy a vonalból az ottrekedt emberek, amikor visszakerültek, részben hullaállapotban visszaszállították, a kórboncolás jelezte, hogy eléhezés következtében pusztultak el. Ezt sosem volt szabad használni, kint nem. Eléhezett katona, eléhezésbõl származó halál nem létezhetett a fronton. Az a legfelsõbb vezetõségnek, mondjuk, a presztizsét sértette."
"Január 18.
..."hat órakor a déli irányból a mûúton feltûnt három orosz harckocsi, melyeknek megjelenése - még a tüzelések megkezdése elõtt - ismét olyan pánikot idézett elõ, hogy a fegyvereket eldobálták.
Itt már olyan tömegõrület tört ki, hogy azon úrrá lenni nem lehetett. Pár perc múlva feltûnt egy körülbelül zászlóaljnyi erejû felfejlõdött ellenséges gyalogság is, mely ezen tömeget aknavetõtûz alá vetett, és körülkerítését megkezdte. Hátulról is lövöldözés hallatszott. A körém csoportosult és fegyverét el nem dobált, 25-30 fõbõl álló csoporttal a községen keresztül átvágtam magamat, és a mûutat igyekeztem elérni, hogy azon keresztül Nyi irányba menekülhessek. A község elhagyása után azonban a harckocsit észrevették, a tüzet valamennyi ezen kis csoportra irányította, és csaknem megsemmisítette. A mûutat sértetlenül csak én és egy ismeretlen tizedes értük el, sebesülten pedig a segédtisztem, Szodoray Sándor fõhadnagy és a 13/3. század parancsnoka, Rédey Sándor fõhadnagy. Mindketten gránátszilánktól súlyosan sebesültek. A mûutat szegélyezõ, majdnem két méter magas hótorlaszon átugorva ráugrottunk egy ellenséges szakaszra, amelyet a hótorlasz innensõ oldaláról nem lehetett látni. Azonnal elvették géppisztolyainkat, a két súlyosan sebesült tisztet szánra rakták. "
|