Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte: - Jó reggelt, farkas koma. - Adjon isten, medve koma - fogadta búsan a farkas. - Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő! - Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam - Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával? - Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott. - Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? Na, nekem a fél fogamra sem volna elég. - Ne bízd el magadat, medve koma - mondta a farkas. - Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb "állat" a világon. Én tudom, mert én - Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akad egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni. - Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra - Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat. Erre a medve kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta. - Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert. - Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor. - Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom. - Itt a lábam, nem disznóláb! - Itt a talpam, ez sem disznóláb! Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a - Ember-e ez, farkas koma? - Ez még csak lesz ember. Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus. - Ez csak volt ember - mondta a farkas. Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s arra jött egy asszony. - Ez sem ember. Ez csak asszony. Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jön egy - Hát ez mi? Ez csak ember? - Ez már ember! - mondotta a farkas. A medvének sem kellett több, kiugrott a bokor mögül, s útját állotta a - Ejnye, aki áldója van! - rikkantott a huszár. - Félre az utamból! A medvének ugyan mondhatta, nem állott az félre. Bizony, ha nem állott, a huszár előrántotta a kétcsövű pisztolyát a nyeregkápájából, s piff-puff! kétszer a medvére lőtt. Találta is mind a kétszer, de ez a medvének csak annyi volt, mintha vackorral dobták volna meg: meg sem mozdult a helyéről, csak egy kicsit megrázta a bundáját. - Hiszen megállj - rikkantott a huszár -, mindjárt megberetvállak én! Azzal kihúzta a kardját, s vágta-szabta, beretválta a medvét, amerről találta, jó éles kardjával. A medvének ez éppen elég volt, szörnyű bőgéssel-ordítással megfutamodott, nem nézett árkot-bokrot, futott az erdőn át, mintha szemét vették volna, s meg sem állott, míg a barlangjába nem ért. Sok-sok idő telt el, míg megint talpra állott, s kimozdult a barlangjából. Amint ment, mendegélt, hát először is kivel találkozik? Bezzeg, hogy a farkassal. - No, komám - mondotta a farkas -, megnyertem a fogadást! - Megnyerted, koma, meg; ne félj, amint erőre kapok, megadom a nyulat. - No, ugye, hogy az ember a legerősebb állat? - Igazad van, farkas koma, az ember a legerősebb állat. Azt már csakugyan nem hittem volna, hogy csúffá tegyen. Az igaz, hogy furcsa állat az ember. Mire észrevettem volna magamat, kétszer a szemem közé köpött. No, hiszen ettől még nem ijedtem meg, de mikor kirántotta azt a fényes nyelvét, s azzal elkezdett nyalogatni - már ennek fele sem volt tréfa. Szégyen a futás, de hasznos, elszaladtam biz én!
Forrás:
Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár) | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
