A hadsereg felszereltsége:

A már említett problémákon kívül is voltak gondjai a keleti fronton harcoló egységeknek. Magyarország lakosságának 20 %-át a nemzetiségek tették ki, a hadseregben is hasonló számarányban szolgáltak. Főleg az ellátó és kiszolgáló egységekben kaptak szerepet, de megfordultak a csatatéren is. A magyarok legfőbb gondját talán az elvi probléma jelentette: ez a háború igazából Hitler háborúja volt, a magyar nép érdeke nélkül a mások céljaiért kellett harcolniuk, egy idegen országban, távol a hazájuktól.

Hasonló okokból hiányzott a magyar katonákból is a harci szellem. A 2. hadsereg katonái azzal az ígérettel vonultak a harctérre, hogy rövid időn belül felváltják őket. Ez nem következett be, a váltás megérkezésének időpontja egyre inkább eltolódott, majd végül elmaradt. A katonák jogosan érezték úgy, hogy becsapták, a biztos halálba küldték őket. Társaikat szemlélve csak erősödött bennük ez az érzés, mivel a katonák jelentős része már 35 évnél is idősebb volt, nincstelenekből, szegény parasztokból, az állam által leginkább nélkülözhető egyénekből állt. Különös volt még számukra, hogy a Magyarországon megbetegedett katonát nem odahaza ápolták, hanem Oroszországban, abból a célból, hogy felépülve könnyen bevethető legyen. Az összes jel arra utalt, hogy a honvédség őket könnyen feláldozható "emberanyagnak- tekinti.

A kivezényelt tisztek is hasonlóan vélekedtek. A tisztikar jelentős hányada tartalékos katona volt, aktív szerepet csak a magasabb beosztásúak kaptak! Harci kedvüket és pozitív jövőképüket jól jellemzi, hogy a harci események iránti érdeklődés helyett inkább politizáltak és a mihamarabbi leszerelésükön serénykedtek.

A gyalogezredek viszonylag jól fel voltak szerelve, azonban több aggasztó hiányosság is mutatkozott. Az ellenséges páncélosokkal vívandó harc végzetes következményekkel járhatott, ugyanis a magyar páncélelhárítás igen hiányos és korszerűtlen volt. 244 darab 37 mm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett a hadsereg, ez a szám önmagában is alacsony lenne, de nagyobb problémát jelentett, hogy a korszerű T-34-esek ellen mit sem értek az effajta fegyverek. A németek ugyan segítséget nyújtottak csapatainknak, 47 mm-es páncéltörő ágyúkkal, de ezeket csak a frontra történő megérkezés után kapták meg a katonák. Szintén a fronton kaptunk még 77 darab 50 mm-es német 38 M. típusú és körülbelül 50 darab francia építésű 75 mm-es páncéltörőt. (Kis László dolgozatából idézet)

Január 14-17-ig az események megtörték a harcosok állóképességét, felette megfélemlítették a csapat és seregvonat embereit. A kemény és veszteségteljes harcok erõs igénybevétele mellett a nagy hideg és a szabadban való éjjelezések, a rendszertelen táplálkozás, valamint a nagy menetteljesítmények oly nagy mértékben gyengítették az erkölcsi és fizikai erõt, hogy a fegyelem meglazult, a kötelékek - a harcos állományú vezetési keret majdnem teljes kiesése következtében - felbomlottak és a visszavonulás minden málha elhányása mellett meneküléssé fajult.

Az emberek fegyelmezetlensége fásult közönyösségben és minden kötelesség alól való kibúvás formájában mutatkozott; sehol sem fajult ellenszegüléssé, de a maga csökönyös passzivitásában a kevés harcos állományú tisztet és tiszthelyettest majdnem megoldhatatlan feladatok elé állította. Minden újraalakított harcos kötelék - ha újabb bevetésre került - szétesett, mihelyt az emberek állandó ellenõrzése szünetelt: a sötétség beálltával még század erejû egységbõl is reggelre rendszerint csak néhány ember maradt meg. Minden embernek csak egy gondolata volt: minél gyorsabban az ellenségtõl elszakadni és minél messzebbre Ny-felé kerülni!...

(Vitéz Solymossy võrgy.)

Párkányi László utász százados:

"A legénység a szabadban éjjelez, a házakban németek vannak elszállásolva. A legénységnek nincs élelme. A németek fegyvereket, lovakat vesznek el erõszakkal. Sebesülteket dobálnak ki a házakból, belõnek a padlóra, ahol magyarok húzódnak meg, és így tovább. Ez a bajtársiatlan, sõt kimondottan ellenséges viselkedés a legénység gyûlöletét a végletekig fokozza a németekkel szemben, harci szellemét teljesen aláássa. A német legénység viselkedésébõl és beszédébõl látható, hogy ellenséges magatartásukat felsõbb helyrõl irányították.

A tartalék nélküli német vezetés teljes kudarcát a magyar csapatokra igyekeznek hárítani..."

...Páncélvédelmünk kevés, nehezen mozgatható, alig hatásos lövegbõl állt, amelyek közül a legtöbb az orosz páncélosok ellen hatástalannak bizonyult, néhány csak úgy tudott egy orosz páncélost legyõzni, ha az a lövegekhez közel jött. Ha az kitért - és ezt tették mindig -, úgy a löveget viszonylag kevés veszteséggel kilõtte...

...A csapatok, amelyek az ellenség átkarolása elõl áttörtek, nehézfegyvereiket nem tudták magukkal hozni, mivel ezek be voltak építve és a ferde árkokból nem lehetett kihúzni. Ezek legnagyobb része teljes kezelõ személyzetével elveszett. Azok, akik kézigránátharccal magukat áttörték, a hátsó területeken gyülekeztek minden fegyver nélkül.

Az ellentámadás végrehajtásához összegyülekezõ részeket megdermeszti a jeges hó, a 32 fokos hideg, ellenálló képességük túl csekély, azonkívül semmiféle fegyverrel nem rendelkeznek. Olyan egységekre támaszkodnak, amelyek a községekben, hóállásokban fontosabb pontok õrzésére lettek kihelyezve, ezek az egységek azonban trénkatonákból állnak, akik koruk és hiányos kiképzésük következtében harc céljára nem annyira alkalmasak.

...A helyzetet és a már három szétmorzsolt hadosztályt a pusztulástól csak úgy tudjuk megmenteni, ha az ellentámadás 24 órán belül megkezdõdne. Ez csak úgy lehetne megvalósítható, ha a Cramer-hadtest Osztrogozsszk, Repjevka körzetébe lenne elhelyezve...

Ki kell emelnem, hogy a csapatok minden lehetségest megtesznek, amire képesek. A 7. könnyû hadosztály parancsnoka harcálláspontján maradt azután is, midõn az ellenség törzsszállását megtámadta. A 12. és 20. könnyû hadosztály parancsnokai hasonló módon viselkedtek, azonban páncélosok ellen kézigránáttal és puskával az ember nem védheti magát.

A csapatok visszavételétõl a szükséges ellátás és lõszer nélkül, a rettenetes télben, hóállásokban fûtési és leváltási lehetõségek nélkül 24 órán túl semmi ellenállást nem lehet várni. A tüzérség a fogatok hiányában és a gyalogság harcában való részvétel következtében elveszett.

A parancsnokok és a csapatok a végsõkig kitartanak, azonban a fentiek miatt számolni kell azzal, hogy gyors és hatékony segítség nélkül egyik hadosztályt a másik után felgöngyölik és felmorzsolják...

Törzsszállás, 1943. I. 18.

Jány vezérezredes sk.

"A visszavonulás során mindig az orosz lakosságtól kaptuk, amit kaptunk. Ha mást nem, hát burgonyát. Mondhatom, hogy voltaképpen azok tartottak el bennünket heteken át, amíg vonultunk. Végre beértünk egy városba, ahonnan Laci barátommal már vasúton mehettünk tovább. A németek ugyanis ott vasútra rakták a roncsokat, a megrongált katonai felszerelést, és szállították haza. Mi ketten a roncsok közé lopakodtunk, és egy ideig vonaton utaztunk, ami természetesen sokkal könnyebb volt. Kérdezősködni nem mertünk, térkép híján meg nem tudtuk, hogy hol vagyunk, s azt sem, hogy merre visz bennünket a vonat. Csak sejtettük, hogy hazafelé." (visszaemlékezés egy túlélőtől)