4.1.    A szövés alapfogalmai

A szövés alapesetben két egymásra merőleges fonalrendszer találkozásából jön létre. Kialakultak olyan technikák is, ahol több fonalrendszer kereszteződik.

Két vagy több fonalrendszer kereszteződésével jön létre a szövet.

Színoldalnak hívjuk a szövetnek azt a felét, amelyet a „külvilágnak” szánunk. A másik fele a fonákoldal, itt olyasmi is látszódhat, ami a szerkezethez hozzá tartozik, de a látványhoz nem.

A szövetben hosszirányban (függőlegesen) haladó fonal a láncfonal, a keresztirányban (vízszintesen) haladó fonal a vetülékfonal.

A lánc- és vetülékfonalak kereszteződési pontjai a kötéspontok.

A mintát kötésrajzon ábrázoljuk, a kitöltött négyzet azt jelenti, hogy a szövet színoldalán a láncfonal van vetülékfonal fölött. A kitöltetlen négyzet azt jelenti, hogy a szövet színoldalán a vetülékfonal van a láncfonal fölött.

A nyüstök segítségével emeljük a láncfonalakat, így szádnyílást képezünk. Ezen bújtatjuk át a vetülékfonalakat.

A lánc- és vetülékfonalak egymáshoz viszonyított helyzetétől függően három fő kötési rendszer alakult ki.

1.      Vászonkötés: a legrégebbi, legegyszerűbb és a legerősebb kötés, mert ennél gyakrabban és szorosabban nem tud találkozni a két fonalrendszer.  A szövés tanulásakor, tanításakor mindig ennek megtanulása, megtanítása az első lépés.

2.      Sávolykötés: a kötéspontok átlósan sorakoznak egymás mellett, a szövet felületén is jól látható bordázottságot adva. Ennek mérete függ a láncfonalak sűrűségétől és a vetülékszál vastagságától.

3.      Atlaszkötés: a kötéspontok a szövet felületén egyenletesen elosztva jelennek meg, a fonalrendszer kötéspontjai nem érintkeznek egymással. Az egyik fonalrendszert kiemeli, a másikat szinte teljesen eltakarja.

A kész szövet képét a kötésen kívül több más tényező is befolyásolja. Ilyen a fonalak vastagsága és minősége, a fonalrendszerek sűrűsége és a szövetet alkotó fonalak száma.

4.2.  Szövés eszköz nélkül: körmön szövés

Ha a körmön szőtt szalagra nézünk, azt hihetnénk, hogy egy kötött szalagot látunk, hisz mintája a kötésre emlékeztet. A körmön szövéshez fonalra van szükségünk, a szerszám a kezünk. 

A szalag mintáját a láncfonalak adják, vetülékszálnak a láncfonalak színéből választunk. A körmön szövés megkezdése előtt nyolc szál egyforma hosszúságú fonalat vágunk láncfonalnak, és fonalbabát készítünk vetüléknek. A szalagot készíthetjük hat szál fonalból is, akkor kicsit keskenyebb lesz. A levágott fonalakat összefogjuk, „kifésüljük” és egyformára vágjuk. Ezután kettéhajtjuk, a szálak végeit egymás mellé szedjük, összekötjük és egy biztos ponthoz – kilincshez, oszlophoz, fatörzshöz – rögzítjük.

Bal kezünk ujjaira vesszük a „fonalfüleket”, hüvelykujjunk kivételével minden ujjunkra két-két szálat. Így elkészült a felvetés, kezdhetjük a szövést.  

Bal tenyerünket függőlegesen tarjuk, a láncfonalak egymás fölött helyezkednek el, a vetülékszál bújtatása fölfelé és lefelé történik. Jobb kezünkkel elválasztjuk egymástól az első és hátsó szálakat és áthúzzuk a vetülékfonalat. Ügyeljünk arra, hogy a vetülékszál ne legyen laza, mert akkor „fülecske” marad a láncfonalak alatt és fölött, és ne legyen szoros, mert akkor összehúzza a láncfonalakat.

A vetülékszál áthúzása után megcseréljük ujjainkon a szálakat, az elsőket hátra, a hátsókat előre emeljük. Ismét átbujtatjuk a vetülékszálat, majd újra megcseréljük a láncfonalakat és így haladunk tovább, amíg a láncfonal végére nem érünk. Akkor összecsomózzuk a végét és kész is körmön szőtt szalagunk.

A körmön szövést gyerekek is meg tudják tanulni, de nekik könnyebb, ha párokban dolgoznak. Az egyik gyerek tartja a láncfonalakat jobb és bal kezének ujjain, a karját széttárva szádnyílást képez, a másik gyerek pedig a vetülékszálat húzza át és tömöríti. Tulajdonképpen ő az, aki sző. Ha elkészült a szalag, akkor cserélnek: aki a láncfonalakat tartotta,  az fog szőni, aki szőtt az tartja a láncfonalakat.

A közös szövés során a gyerekek összehangolt munkát végeznek. Amíg egyikük sző, a másik segít, majd viszonozzák egymásnak a segítséget.

4.3.  Szövés eszközökkel

Többféle ősi szövőkeretet, szövőszéket készíthetünk, a keret váza más, a felvetés viszont hasonló.

A gyerekek is könnyen megtanulhatják, hogyan készíthetnek szövőkeretet minimális anyagi ráfordítással és egy kis segítséggel. Nem kell hozzá más, csak egy erős fa vastag ága, faágak, kövek, madzag. Szőni pedig nem csak fonallal lehet, hanem fűvel, faággal, virággal, és spárgával is.

Az alábbiakban ismertetésre kerülő „szövőeszközök” mindegyike elkészíthető vagy beszerezhető, a gyerekek könnyen megtanulják használatukat.  Ez alól csak a szövőszék kivétel, hisz sajnos ma már nagyon keveseknek van lehetőségük arra, hogy szövőszéken szőjenek. Fafaragók, asztalosok minta alapján könnyedén tudnak szádfát, karmantyút, szövőkeretet készíteni.

4.3.1. Szádfa

A szádfa a szövés ősi eszköze. Többféleképpen hívják: övszövő, szalagszövő, madzagszövő. Ezekből az elnevezésekből kiderül, hogy mi mindenre használták azokat: szalagokat, öveket, madzagokat, megkötőket szőttek vele. Mivel az elkészült szőttes nagyon erős volt, ezért ruhaszárító kötélnek, teherhordáshoz szükséges „kantárnak” is használhatták. Készítették pólyakötőnek, pántlikának, tarisznyafülnek, ingszegélynek is.

A szádfa egy egyszerű fatábla lyukakkal, résekkel. A rajta készített szőttes mintáját a felvetett szálak színe adja. Tanuláskor mindig egyszerű mintákkal kezdjük a szövést, majd később próbálkozhatunk bonyolultabb díszítésekkel is. 

Felvetés előtt a megszőni kívánt szalag hosszúságának kétszeresét vágjuk le a fonalból, annyi szálat, amennyit befűzni akarunk és a tervezett minta alapján fűzzük be a lyukakba, résekbe. Vetülékszálnak a láncfonal egyik színét válasszuk és készítsünk fonalbabát.

Ezután kössünk csomót a fonalak mindkét végére. Vigyázzunk, hogy a szálak egyenlő hosszúak legyenek, és egyenletesen feszüljenek. A derekunkkal mindig jól feszítsük a láncfonalakat. Ahogy felfelé és lefelé mozgatjuk a szádfát, úgy válnak el egymástól a szálak. Ha lefelé nyomjuk, a résekben lévő fonalak kerülnek a lyukakba fűzött fonalak felé, ha felfelé húzzuk a táblát, akkor a lyukakban lévők kerülnek felfelé.

Az így keletkezett szádnyíláson keresztül bujtatjuk a vetüléket, lehúzzuk, leütögetjük, majd váltunk, és a másik oldalról húzzuk a vetüléket, leszorítjuk és így tovább, amíg a kívánt hosszúságot el nem érjük. Ahogy haladunk a szövésben, a kész szalagot a derekunkra tekerhetjük.

Befejezéskor a tőlünk távolabb lévő csomót levágjuk, a szálakat kihúzzuk a szádfából, és a vetülékszállal kötjük össze. A szalag másik végén is kibontjuk a csomót és összekötjük a vetülékszállal. A láncfonalak végeit összecsomózhatjuk, be is fonhatjuk.

Ha gyerekeket tanítunk játszóházban, táborban a szádfa használatára, mindig apróbb munkadarabokat készítsenek: hajpántot, csuklópántot. Így nem veszítik el türelmüket és kedvüket, hamar elkészülnek, lesz sikerélményük.

 4.3.2.  Szövés karmantyún

A karmantyú egy henger alakú fa, melynek alján és tetején kis csapok vannak. Régen ilyen faformákon szőttek érmelegítőt, ami védte a kézfejet és a kart a hidegtől.

Nagyobb formán lábravalót, lábszárvédőt készítettek. Alulra és felülre lyukakat fúrtak és a lyukakba szögeket faragtak. Alul és felül ugyanannyi szög volt. Fúrtak még egy lyukat a fej közepére, „búbjára”, és ide is faragtak egy szöget. Itt kezdték meg és fejezték be a felvetést.

A karmantyú finomított formáján – aminek törzse és feje van – játékot, karmantyúbabát szőhetünk. Ez szétszedhető, hogy a kész babát könnyen le tudjuk húzni a fáról. 

A felvetést úgy kezdjük, hogy a felvetőfonal végét rákötjük a karmantyú „feje búbján” lévő vetőszögre. Innen húzzuk lefelé, megkerüljük az első vetőszöget, majd le és föl, amíg minden vetőszöget megkerültünk. A befejező fonalvéget fölvezetjük a felső vetőszöghöz és hozzákötjük. A kezdő és befejező szál egy szálnak számít. Ügyeljünk arra, hogy mindig páratlan szállal dolgozzunk!

A szövést a baba szoknyájával kezdjük és körbehaladunk. Ha elfogy a vetülékszálunk, nem csomózzuk össze, hanem behúzzuk a végét a láncfonalak közé, a pótlást pedig néhány láncfonallal előbb kezdjük. Olyan, mintha néhány láncfonalon keresztül két szállal szőnénk. Tetszés szerint lehet színt váltani a derekánál, nyakánál. Ahogy haladunk fölfelé, egyre keskenyedik a szövőfa, egyre nehezebb szőni. Ilyenkor érdemes nagy fokú – gyerekeknek tompa hegyű – tűt használni, és azzal öltögetni.

A nyak közelében van a vállmagasság. Itt kettéválaszthatjuk a szálakat, és két darabon szövünk tovább oda-vissza. Így a baba karja a kezünk két ujja lesz. Ha megfelelő a nyílások mérete, ismét körbe-körbe szőjük tovább a nyakat és a fejet egészen a fejen körbefutó vetőszögekig.

Ha nem készítünk nyílást, akkor a baba elkészültekor fonhatunk karokat hozzá.

Ha a fejen körbefutó vetőszögekhez érünk, a vetülékszálat a láncfonalak közé fűzzük. A felvetés megkezdésekor a felső vetőszegre kötött láncfonalat átöltögetjük a vetőszegek alatt. Ezzel fogjuk majd összehúzni a baba fejét.

Ha készen vagyunk a szövéssel, levehetjük a karmantyúbabát a szövőfáról. A láncfonalakat leakasztgatjuk a vetőszegekről, a szövőfa fafejét levesszük, és lehúzzuk a baba testét.

Az arcát tűvel és fonallal alakíthatjuk ki. Varrhatunk neki szemet és szájat. Hosszabb és rövidebb hajat is készíthetünk hurkolva, csomózva.

 Ha gyerekekkel készítünk táborban, játszóházban karmantyúbabát, mindig vastag fonalat használjunk, hogy gyorsan haladjanak. Így lendületesen szőnek, és örömmel figyelik babájuk „növekedését”. Biztosak lehetünk abban, hogy ezzel a babával sokkal szívesebben játszanak majd, mint drágább, játékboltokban kapható rokonaival.

4.3.3. Szövőfal

Ehhez a szövőalkalmatossághoz egy fa erős ágára, két szál vastag kötélre, spárgára és kövekre van szükségünk.

A kötelek egyik végére egy vastag egyenes faágat kötözünk, ez lesz a szövőkeretünk alsó hengere. A vastag ágra köveket akasztunk, ezek feszítik majd a fel­függesztett köteleket. A kötelek másik végét a fa egyik erős ágára csomózzuk. Kevéssel az ág alá egyenes faágat kötünk, és spárgával hozzáerősítjük a függőleges kötelekhez, ez lesz a felső henger.

Láncfonalnak spárgát használunk. Ennek végét az alsó rúdhoz kötjük, ezután föl-le vezetjük a rudakat megkerülve. Ügyeljünk arra, hogy a szálak egyenlő távolságban legyenek egymástól, és egyenletesen feszüljenek.

A munkát az alsó hengernél kezdjük, tehát a szövéssel alulról haladunk felfelé.

A láncfonalakból minden második szálat kell kiemelni a kezünkkel, így hozzuk létre az ág, virág, fűszál átbujtatásához szükséges szádnyílást. A második sorban azokat a szálakat húzzuk előre, amelyek az első sor szövésével hátrakerültek. Ezután már minden sorban a hátsó szálakat emeljük előre.

Olyan helyen, ahol nincs erős nagy fa, ágasfából is készíthetünk szövőfalat. Két hasonló méretű ágasfát keresünk és lecövekeljük őket egymástól kb. egy méter távolságra. Keresünk két egyenes botot, az egyik hosszabb, a másik rövidebb legyen egy méternél. Az ághajlatba tesszük a hosszabb botot és odakötjük, hogy ne mozogjon. A bot végeinél faragjunk egy-egy kis árkot, így a madzag, amelyre a kisebb botot erősítjük, nem csúszik el. A felső és az alsó bot párhuzamos legyen, az alsóra tegyünk nehezéknek köveket, hogy a madzag feszüljön.

A láncfonalak felvetése és a szövés elkezdése ugyanúgy történik, mint a fára vetett szövőfalnál.

Ezzel a szövőfalas technikával könnyen és gyorsan szőhetünk virágfalat, a gyerekek készíthetnek maguknak illatos nyári sátrat. Vetüléknek használhatunk zöld leveles ágakat, fűszálakat, virágokat. Amikor ezek elhervadnak, kicserélhetjük őket, illetve szőhetünk melléjük frisseket is. Így szőttesünk erősebb lesz.

4.3.4. Szövőkeret ágakból

Készíthetünk szövőkeretet ágakból, botokból, ha nincs sem ágasfánk, sem megfelelő faágunk.

Az ágakat a végeiknél jól összekötjük, vagy egy kis faragással összeillesztjük. Azokat az oldalakat faragjuk egy kicsit laposra, amelyeket össze akarunk kötni, így biztosabban tudjuk rögzíteni.

Az így elkészített szövőkeret alsó és felső rúdjához spárgával rögzítjük az alsó és felső hengert, majd spárgából elkészítjük a láncfonalakat. Ügyeljünk arra, hogy a szálak egyenlő távolságban legyenek egymástól, és egyenletesen feszüljenek.

A szövés ugyanúgy történik, mint a szövőfalnál. Ezen a szövőkereten szőhetünk növényekkel – ágakkal, fűvel, virággal -, ha kis ágakból készítjük, akkor szőhetünk vastag fonallal is.

4.3.5. Nehezékes szövőszék

Hasonlóan készül, mint az ágakból készült szövőkeret, de csak három ág szükséges hozzá.

Két hosszú ág felső végére kötjük a harmadik rövidebb ágat. A biztosabb rögzítés érdekében azokat az oldalakat, amelyeket rögzíteni akarunk, kicsit megfaraghatjuk.

Spárgából egyenlő hosszúságú láncfonalakat vágunk, annyit, amilyen szélesre szeretnénk a felvetést.

A fölső vízszintes botra félbehajtva ráhurkoljuk a spárgákat. Ez lesz a láncfonal. Kb. egyenlő nagyságú köveket keresünk, és rákötözzük a láncfonalak végeire. Ezek feszítik majd a láncfonalakat.

A nehezékes szövőszéken felülről lefelé szövünk, úgy, hogy egyenként emelgetjük és kerülgetjük a szálakat, vagy úgy, hogy előre kiválogatjuk a szálakat, és minden második szálra gyűrű alakú nyüstöt kötünk. Szövéskor ezek segítségével emeljük ki a szálakat, és az így keletkezett szádnyíláson bujtatjuk a vetüléket.

A szövés befejezésekor lebontjuk a köveket, és a láncfonalak véget összekötjük.

4.3.6. Gyalog szövőszék

Ez a szövőszék azért kaphatta a gyalog szövőszék nevet, mert a láncfonalak felvetését „gyalogolva” végezték. Az előzőekben bemutatott szövőalkalmatosságoknál már sokkal fejlettebb, hiszen a szádnyílás képzését csépek és nyüstök segítik.

Elkészítése a következőképpen történik:

Két egyenlő hosszúságú rudat párhuzamosan, azonos magasságban tartanak a segítők. Ha táborban gyerekekkel készítjük, biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekek versengeni fognak azért, hogy segíthessenek. Amennyiben van rá lehetőség, akkor a rudak végeit két-két fához is köthetjük. A rudaknak olyan magasságban kell lenniük, hogy a felvetést kényelmesen tudjuk készíteni „járkálva”.

A felvető fonal végét odakötjük az első rúdhoz. Úgy vezetjük, hogy az első rúd alatt menjen a szál, és a második rudat alulról kerülje meg. Visszavezetjük a fonalat az első rúdhoz úgy, hogy ismét alatta menjen a fonal, majd vissza a második rúdhoz, és így tovább, vagyis az első rudat alulról felfelé, a második rudat felülről lefelé kerüljük meg. A gombolyaggal, amivel a felvetést készítjük, fekvő nyolcasokat írunk, így a szálak keresztezik egymást.

Miután a felvetést befejeztük, a rudak végeit négy cövekkel rögzítjük, így a láncfonalakat kifeszítjük.

Az első rúd közelében két oldalra köveket vagy két kis ágasfát teszünk. Erre fognak támaszkodni a csépek. Ezek elkészítéséhez két botra van szükség, amelyek kb. ugyanolyan hosszúak, mint a rudak. Az egyiket bebujtatjuk a páros szálak alá és a páratlanok fölé, a másikat pedig a páratlanok alá és a párosok fölé. Így keresztcsépeket készítettünk.

Az első keresztcsépre a páratlan, a másodikra a páros szálak támaszkodnak.

Következik a nyüstök elkészítése. Veszünk egy botot, és a keresztcsépek fölé helyezzük úgy, hogy végei a kövekre vagy az ágasfákra támaszkodjanak. Egyenlő hosszúságú fonalakat vágunk, feleannyit, mint a láncfonalak száma. Az első keresztcsépre támaszkodó szálakat sorban a botra – nyüstbotra- kötjük. A nyüstbot és a nyüstök egyszerre emelik a páratlan szálakat.

A szövés megkezdésekor az első keresztcsépet az első rúd közelébe húzzuk, a nyüstbotot felé csúsztatjuk, a második a kövekre vagy az ágasfákra támaszkodik. Ezáltal szádnyílás keletkezik, amin átbújtathatjuk a fonalat.

Visszaöltéshez a második botot a kövek vagy az ágasfák mögé helyezzük, a helyére emeljük a nyüstbotot. Így ismét szádnyílás keletkezik, amin visszavezetjük a vetülékszálat.

Ahogy haladunk előre a szövéssel, úgy kell a támasztékul szolgáló köveket vagy ágasfákat előbbre vinni.

A gyalog szövőszékkel egyedül is lehet szőni, de ha vannak gyerekek a közelben, biztosan örömmel segítenek. Cserélgethetik, emelgethetik a csépet és a nyüstbotot. Ahogy segítenek, és figyelnek, észrevétlenül megtanulják a műveletek sorrendjét, majd a szövőszékhez guggolva, térdelve ők is szőhetnek.

A gyalog szövőszékkel hosszabb, szélesebb szőttest lehet készíteni. A szélességet a rudak hossza határozza meg, a hosszúságot pedig mi, akik a felvetést készítjük.

Az elkészült szőttes lehet nyári sátor oldala, tornác árnyékolója.

4.3.7. Szövőállvány

A függőleges szövőszék az ágasfás szövőkeret mintájára készülhetett. Többféle elnevezése van: szövőállvány, szövőtábla, szövőráma, szövőkeret. Ezt a „szövőalkalmatosságot” már lakáson belül használták.

Az egyszerű szövőállványt minden férfi el tudta készíteni. Megfelelő hosszúságú és vastagságú ágak, lécek, és néhány szög kellett hozzá.

Fontos volt, hogy az ágak vagy lécek megfelelő vastagságúak legyenek, hiszen ha vékonyak voltak, felvetés, illetve szövés közben elgörbülhettek, rosszabb esetben eltörhettek és így kárba veszett a munka. A felvetés történhetett nyolcas alakban vagy körkörösen.

A láncfonalakat egyenlő távolságban, azonos feszességben kellett felvetni. Mindkét esetben a keret alsó lécének a bal oldaláról indultak a felső léc felé, és a felvetést az alsó léc jobb oldalánál fejezték be.

A nyolcas alakú felvetésnél az alsó és felső léceket elölről hátrafelé kerülték meg. Így a láncfonalak az alsó és felső keretlécek között nyolcas alakban állnak.

Az egyik szádnyílást a keret vastagsága adja, a másikat pedig a felvető fonalból kötött nyüstökkel hozták létre.

Körkörös felvetésnél fent elölről hátrafelé, lent pedig hátulról előre kerülték meg a lécet. A felvetés szálai ekkor két síkban vannak.

A szövés kezdetén a két síkot cséppálcákkal vagy előszövéssel egyesítették. Ehhez felvetőfonalból babát készítettek. A babát a keret bal oldalához kötötték, majd átvezették a láncfonalak között az alsó léchez egészen közel, és a jobb oldalon feszesre húzva megkötötték. Visszafelé a felső léchez közel bujtatták át a fonalat, és villával leverve ismét megfeszítve a szálat kikötötték a bal oldalon.

Elegendő volt, ha kétszer a bal és kétszer a jobb oldalon kötötték ki az oldalsó lécekhez a fonalat. Ez megakadályozta a felvetés szélességének összehúzódását. A láncfonalakat pontosan osztották el, majd a vetülékszálat feszítés nélkül lazán vezetve szőttek még meg négy sort. Majd ellenőrizték, hogy a láncfonalak azonos távolságban vannak-e. Az előszövést egy hurkolt sorral fejezték be.

Ha csak alul egyesítették a két síkot, akkor ugyanúgy kötötték a nyüstöt, mint a nyolcas alakú felvetésnél. Ha viszont alul is és felül is egyesítették a két síkot, akkor szükség volt egy széles lécre. Erre felszedték a páratlan szálakat, és ha élre fordították, akkor szádnyílás keletkezett. A másik szádnyílást kézi nyüsttel hozták létre.

A vetülékszálakat vetélőre tekerték, és ezt bujtatták át a szádnyíláson. Tömörítésre villát, csontból, fából faragott fésűt használtak.

A szövőállvány mérete meghatározta a rajta készült szőttes méretét és így a felhasználását is. Több méter szélességű és magasságú szövőállványt nem lehetett készíteni és a házban sem fért volna el. Mivel az igények változtak az idők folyamán kialakult a szövőszék.

4.3.8. Szövőszék

A szövőszéken már tetszőleges hosszúságú szőttest lehetett készíteni. A szélességet a henger szélessége határozta meg. Többféle elnevezése Székelyföldön és Magyarország néhány területén: osztováta, esztováta. Sajóbábony környékén szágyfának, szátyfának hívják. Sok falusi ház padlásán találhatunk ma már használaton kívüli szövőszéket. 

A szövőszéket már nem tudta mindenki elkészíteni, a részeit a vásárban kellett megvásárolni, és otthon összeszerelni. Ez főként az asszonyok dolga volt, bár a férfiak is segédkeztek felszerelni a szövőszékre a bordát, a nyüstöt a lábítóval. A lábító a nyüst alá kötött pedál, lenyomásával felemelkedik a nyüst, és szádnyílást képez.

A szövőszéken szőni kényelmesebb volt, mint a szövőállványon, hiszen lehetett ülve dolgozni, a nyüstöket pedig lábítóval emelték.

A szövést megelőzte a fonalfelvetés, ezzel a szőttes szélességét és hosszúságát határozták meg.

A vetőfa középső rúdon forgó négy szárny. A rúd felső végét a szoba mennyezetének gerendájához erősítették, a földön pedig deszkára állították. A fonalat csigavonalban tekerték rá.

Hogy elkerüljék az összekuszálódást, a fonalat nagy gonddal szedték le a vetőről. Ilyenkor többen is segítettek. Általában rögtön felvetették a szövőszékre, vagy csak rövid ideig tették el. Ebben az esetben kalácsba fonták.

A szövőszék működéséhez alapvetően négy dolog szükséges:

1.      Lánchenger: erre tekerték fel a láncfonalakat.

2.      Nyüstök: a láncfonalak emelkedését, süllyedését segítették. A nyüstöket a lábítóval (a nyüst alá kötött pedállal) lehetett emelni.

3.      Borda: a láncfonalakat azonos sűrűségben tartotta, a vetülékszálat a szövethez szorította, „leverte”.

4.      Szövethenger: erre tekerték a kész szövetet.

A szövés legbonyolultabb munkafolyamata a felvetés volt. Ilyenkor több asszony dolgozott együtt. Megtanulni csak a gyakorlatban lehetett. A lányok álltak a szövőszék mellett és figyeltek, később segédkeztek, végül megpróbálhatták irányítani a felvetést.

A felvetés első lépése az, hogy a vetőfáról leszedett fonalat a lánchengerre tekerték. Ezt mindig több asszony végezte. Egyikük tekerte a hengert, ketten pedig egyengették a szálakat. Mindig figyelni kellett arra, hogy a szálakat feszesen tartsák. Az utolsó egy métert már nem tekerték fel. Kifésülték, majd egyenesre nyírták a végét.

Ezután következett a nyüst befűzése. Kezdetben két nyüst volt a szövőszékeken. Az egyikbe a páratlan, a másikba a páros szálakat fűzték. Később, ahogy nőtt az igény a díszített szőttesek előállítására, több nyüstöt is beiktattak, így rendkívül változatos mintákat tudtak szőni.

A nyüstbefűzés után a bordába fűzték a szálakat a nyüst által meghatározott sorrendben. Az utolsó 3-4 bordafogba mindkét oldalon dupla mennyiségű láncfonalat fűztek azért, hogy a szélek szabályosak, erősek legyenek.

Amikor ezzel elkészültek, a szálakat egyforma feszességben hozzákötötték a kezdőléchez. A felvetés elkészült, de a szövés megkezdése előtt még megnézték, hogy minden láncfonal be van-e fűzve a nyüstbe és a bordába, egyformán feszülnek-e. Az ellenőrzés után kezdtek a szövéshez.

A legegyszerűbb kétnyüstös szövőszéken a két nyüstkeret a lábítóhoz volt kötve. Ha lenyomták az egyik lábítót, akkor az ahhoz kötött nyüstkeret lefelé, a másik pedig felfelé mozdult. Az így keletkezett szádnyílásba bujtatták át a vetélőt, majd a bordával leszorították, „leverték”.

Mielőtt a bordát visszatolták volna, lenyomták a másik lábítót, így könnyebben szétváltak a szálak.

A szövés befejezésekor elvágták a láncfonalakat, eldolgozták őket, majd a kész szövetet letekerték a szövethengerről. Ezután vízbe mártották, majd fűre vagy kerítésre terítették, hogy a napon minél jobban kifehéredjenek.