Vallásos tartalmán túl a népi hitvilágban összekapcsolódott a tavasz várásával és a természet újjáéledésével, ezért nagy hagyományai vannak a termékenységet, tisztaságot, megtisztulást, és megújulást szimbolizáló és megjelenítő népszokásoknak.

Jellegzetesen közép-európai, illetve magyar szokás a húsvét hétfői locsolkodás (egyes helyeken vesszőzés), melyet a legények "követnek el" a leányok ellen, amit ráadásul viszonozni is illik. A locsolás és vesszőzés jutalma a piros vagy hímes tojás.

A tojás ősi termékenységszimbólum. Már a honfoglalás előtti avar kori sírokban is találtak karcolt díszítésű tojásokat. A keresztény vallásban a feltámadó Krisztust jelképezi, melyet a XII. század óta hagyományosan megszentelnek. A húsvéti tojást eredetileg általában hagymalevéllel festették, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, zöldet a bürökből, kéket a lencse levéből. A tojás díszítés módja a karcolás és a viaszolás.

A karcolásnál a már megfestett tojásra karcolják a díszítményt. A viaszolásnál csövecskével, lúdtollal hordják fel a forró viaszt a tojásra, írják rá a mintát, megfestik, majd a viaszt letörlik. Az elkészült tojásokat szalonnabőrrel törlik szép fényesre.

A karcolás és a viaszolás mintája tájegységenként változó. A festés egyszerűbb módja, hogy a tojást levélbe burkolva teszik a festőlébe, a levél erezete adja a mintát.

Ügyes kovácsok gyakran patkolt tojást is készítenek, bár ezt inkább lúdtojásból. Országosan közismertek voltak a húsvéti tojásjátékok: a tojásdobálás, -gurítás, -összeütés. Manapság egyre kevesebben festenek hagyományos módon tojásokat.

A legtöbben gyári tojásfestékeket és matricákat használnak, népszerűek a csokitojások is. Hagyományőrző klubokban, szakkörökön, művelődési házakban - elsősorban a gyerekek - azért még ma is készítenek "igazi" hímes tojást.