Vica weblapgyűjteménye
Kézműves menü
 
Magyar szekció
 
Benedek Elek meséi
 
Emléktárgyaim
 
Saját munkáim
 
Hasznos programok
 
Szoftverkereső
Online TV (Winamp)
 
fix.tv online
Időjárás előrejelzés
Szövés
Szövés : Szövés szövőkereten

Szövés szövőkereten

Vica  2005.03.13. 15:13

Manapság sajnos nagyon keveseknek adatik meg az az öröm, hogy szövőszéken szőjenek. Szerencsére ma már könnyen be lehet szerezni különböző méretű szövőkeretet.

 

 

Művészellátókban, kreatív üzletekben, fafaragóknál, asztalosoknál vásárolhatunk, készíttethetünk kicsi „szövőszéket” A szövés alapjai ezen is megtanulhatók, a gyerekek nagy örömmel és élvezettel dolgoznak rajta. A rajta elkészíthető szőttes szélessége és hosszúsága adott.

 

Részei:

 

  1. Felső és alsó henger: ezekre tekerjük egyenletes feszességgel a láncfonalakat.
  2. Segédpálca: innen indítjuk a felvetést, ezen fordul a láncfonal.
  3. Nyüstfa: biztosítja a láncfonalak egyenletes távolságát és a láncfonalak váltakozó mozgását, szádnyílást képez.

 

A felvetés megkezdésekor első lépés a segédpálca rögzítése a nyüstfa és az alsó henger között. Ez után jelöljük ki a felvetés szélességét úgy, hogy az a nyüstfán középre kerüljön.

 

A felvetést a segédpálcán kezdjük. A felvetőszál végét a segédpálcára kötjük, majd felfelé vezetjük a felső hengerig, közben beillesztjük a nyüstfa egyik vájatába. Megkerüljük a felső hengert, és hátul levezetjük a fonalat az alsó hengerig, onnan a segédpálcáig, majd ott a pálcát megkerülve visszafordítjuk az alsó hengerig. Innen hátul felvezetjük a fonalat a felső hengerig.  Levezetjük a nyüstfáig, beillesztjük a következő vájatába, majd hátulról megkerülve a segédpálcát felvezetjük a felső hengerig és így tovább, amíg a kijelölt szélességet el nem értük. Ügyeljünk, hogy a felvetőfonal mindig feszes legyen.

  

A szövés megkezdése előtt ellenőrizzük, hogy elég feszesek-e a szálak, és hogy a nyüstfa vájataiban a megfelelő sorrendben vannak-e a láncfonalak. Ezek után kezdhetjük a szövést.

 

A nyüstfa mozgatásával szádnyílást képezünk, amin vetélővel vagy az ujjunkkal átbujtatjuk a vetülékszálat. Tömörítésre ritka fogú fésűt vagy villát használjunk.

 

Szövés közben ügyeljünk arra, hogy a szőttes szélei párhuzamosak és egyenletesek legyenek. Gyakori hiba a kereten történő szövésnél, hogy ahogy haladunk, előre, összehúzzuk a munkánkat. Elkerülhetjük úgy, hogy a vetülékszál áthúzásakor lazán vezetjük a szálat. Tervezéskor, szövéskor gondoljunk arra, hogy szőttesünk a keretről levágva kicsit összezsugorodik.

 

Ha szövés közben a fonalunk elfogyott, a régit be kell fejeznünk, és újat kell kezdeni.

 

 A vetülékfonal toldására többféle megoldás ismert. Az első az, amikor 3-5 szálon egymásra fekszik a két fonalvég, az új babával folytatjuk a szövést, majd 2-3 sor rászövése után a fonalvégeket tőben levághatjuk.

 

 A második változat szerint a két fonalvég egymáson fekszik, de mindkettőt elvékonyítjuk, így nem kerül ugyanabba a szádnyílásba dupla mennyiségű fonal.

 

A harmadik esetben az elfogyott fonal végét visszaszőjük 3-4 láncfonalon át, az új fonalvéget is visszaszőjük 3-4 szál között, majd az új babával dolgozunk tovább.

 

A negyedik változat szerint a két fonalvéget szabadon lógva hagyjuk, majd amikor a szövéssel elkészültünk, nagylyukú zsákvarró tűvel behúzzuk a láncfonal mellé. Ügyeljünk arra, hogy a fonalvégek legalább 8-10 cm hosszúak legyenek.

 

A művészellátóban, szakboltokban kapható szövőkeretek alsó és felső hengere mozgatható, így ha előre haladunk a szövéssel a nyüstfa felé, „áttekerhetjük” szőttesünket a keret hátoldalára. Ezeknél a szövőkereteknél a szövőkeret hosszúságának majdnem a kétszeresét szőhetjük meg. 

 

Mivel nincs mindenkinek lehetősége ilyen szövőkeretet beszerezni, házilag is készíthetünk. A legegyszerűbb módszer az, ha egyenes ágakat vagy léceket kötözünk össze szorosan, és körkörösen készítjük a felvetést. Ilyen felvetésnél a szövőkeret mindkét oldalán lehet szőttest készíteni. Szövés során egyenként kerülgetjük a páros és páratlan szálakat.

 

Szintén egyszerű szövőkeretet készíthetünk lécekből, szögekből. Vastag léceket összeszögelünk vagy összecsapolunk, és rövidebb oldalaiba egyforma távolságban szögeket ütünk. Felvetésnél az első szöghöz kötjük a fonalat, majd felvezetjük a szemben lévő szöghöz, megkerüljük, majd levezetjük a következő szöghöz és így tovább. Az utolsó szögnél ideiglenesen rögzítjük a felvetőt, egyenletesen megfeszítjük a szálakat, és akkor rögzítjük véglegesen.

 

A vetülékszálakat úgy bujtatjuk végig, hogy egyenként megkerüljük a páros és páratlan szálakat. Ennél a szövőkeretnél nagyon kell vigyázni, hogy a gyerekek kezét szövés közben a szögek feje meg ne sértse!

 

A szövőkereteken való szövés megkezdése és befejezése előtt mindig ügyeljünk arra, hogy maradjon rojtnak való láncfonalunk!

 

4. 4. Mintázás

 

Ahogy fejlődött a szövés technikai háttere, ahogy egyre bonyolultabb eszközökön szőttek, úgy alkalmaztak egyre több díszítést, mintázási módot. Nagyon sok lehetőség volt az egyszerű kétnyüstös szövőszéken is különböző mintájú és díszítettségű szőttesek előállítására.

 

Mintázni lehet színekkel lánc – és vetülékirányban is. Így csíkosan és kockásan is díszíthető a textil.

 

Felületi díszítésről akkor beszélünk, ha a lánc – vagy vetülékfonal nem színében, hanem minőségében tér el az alaptól. Lehet vastagabb, más sodratú, változó vastagságúra font.

 

A vászonszövés szerkezetén belül szerkezeti variációk alakíthatók ki. Ilyen, pl. a bordakihagyásos szerkezet. Itt, mint neve is utal rá, kihagyásról, ritkításról van szó. A mintát itt a sűrűbb és ritkább felületek váltakozása adja. Ez értelemszerűen láncirányban valósítható meg.

 

A textil különböző alapanyagok egymás mellé szövésével is mintázható. Fodros, csíkos felületet ad különböző keménységű alapanyagok egymás mellé szövése: pl. pamut-len, pamut-kender. A hajlékony pamutszál szépen beszövődik, a sokkal merevebb len vagy kender erre nem képes, így hullámos felületet ad.

 

4.4.1. Csavart minták

 

A vászonszövéssel létrehozható minták legnagyobb családja a különböző színű vagy vastagságú vetülékszállal szövött csíkok, csíkritmusok végtelen tárháza.

 

Csíkritmusokat legegyszerűbben úgy hozhatunk létre, hogy számoljuk a beszőtt sorokat, és ritmus szerint ismételjük. Ezeket a csíkokat lehet gazdagítani más mintasorokkal, más technikákkal.

 

Ezek közül az egyik az, amikor két elütő színű vetüléket egyszerre egy szádnyílásba vetünk be, és leszorítás előtt összesodorjuk őket. Ezt tehetjük „S”, vagy ellenkezőleg „Z” irányban. Könnyebben sodorhatóak a fonalak, ha mindkét végük szabad.

 

Ezzel a módszerrel sokféle textilt díszíthetünk.


 

4.4.2. Tűre szedett vagy borzas minta

 

Ez a minta világos felületeken érvényesül a legjobban. A minta szedéséhez készítsünk több vékony fonalból összefogott vastag vetüléket. Az összes szedett mintához az ilyen fonalak a legmegfelelőbbek, mivel sodratlanok, ezért szépen elterülnek.

 

A borzas mintához leszámolható rajzot kell készíteni négyzethálós papírra. Egy négyzet az anyagon két egymás mellett felemelt láncfonal közötti résznek felel meg.

 

Vékony fehér vetülékkel szőjük az alapot, majd bevetjük a mintához szükséges vastag vetüléket. Ezt úgy kell igazítani, hogy a mintázó fonal mindig ugyanolyan szádnyílásba kerüljön, pl. mindig páratlanba. A szedéshez egy pálcára vagy kötőtűre lesz szükségünk, aminek vastagsága a fonal vastagságához igazodik.

 

A leszámolható minta alapján a mintázó fonalból két láncfonal közül kiemeljük és felfűzzük a tűre azokat, amiket a sorban a minta megkíván. Ezután a sort tűvel együtt odaszorítjuk és leszőjük a vékony vetülékkel. A fonalvastagságtól függően szükség lehet további – mindenképpen páratlan számú – leszövő sorokra.

 

Az első leszövő sor után óvatosan kihúzzuk a tűt, és még egyszer odaszorítjuk a bordával. Azokon a pontokon, ahol a tűvel kiemeltük a mintázó fonalat, egy kis hurok maradt. Az egymás fölé szőtt mintasorokból épül fel a minta rajza.

 

4.4.3. Szedett minta

 

A szőttes minták legjellegzetesebb formája. A mintázó vetüléknek itt is több vékony fonalból kell állnia. A különböző vidékekre jellemző, hogy milyen színösszeállításokat részesítettek előnyben. Megyénkben, elsősorban piros szedettes szőtteseket készítettek, néhány vidéken használtak egy kevés kéket is.

 

A szedett mintánál a mintázó fonal az egyes láncfonal-csoportok alatt vagy fölött halad. Ezzel a technikával mozgalmas felületeket hozhatunk létre, éppen ezért a különböző mintákat nem szabad összezsúfolni. Elegendő egy-két mintát kiválasztani, és egyszerű csíkokkal elválasztva szép ritmusokban ismételgetni.

 

A minta rajza négyzethálós papírra készül, egy négyzet egy pár láncfonalat jelöl. A minta szedéséhez az összes láncfonalnak egy síkban kell lennie. A rajzon jelölt négyzetek szerint a nekik megfelelő láncfonalak felett és a többi alatt halad a mintázó fonal. Ezután következik egy leszövősor az alapfonallal, majd ismét a minta.

 

Régen a mintának megfelelően felszedték a láncfonalakat egy deszkára. Élére fordították addig, amíg a mintázó fonalat átdobták.

 

4.4.4. Színoldalra szedett minta

 

Az elkészítési módja alig különbözik az előzőtől, mégis teljesen más felületű és szerkezetű szőttest eredményez. Fontos, hogy a leszövőszál – ami a vászon alapját képezi, de a színoldalon nem látszik – nagyon vékony legyen.

 

Szövése úgy történik, hogy az egyik nyüstöt felemeljük, és csak az így felülre került láncfonalak között szedegetjük a mintát. Így a fonák oldalon nincs lebegő vetülékfonal, a színoldalon viszont nagyon szépen látható. Az első mintasor elkészítése után következik a vékony vetülékkel való leszövés. Ez lehet egy sor, ebben az esetben láncfonal lebegés lehet a fonák oldalon. Lehet oda-vissza sor is, ebben az esetben a mintázó fonal azonos szádnyílásba kerül a második leszövősorral, de a színoldalon elfedi.

 

Ezzel a technikával készül az egyik legszebb viseleti textil, a moldvai csángó nők fején hordott kerparuha. Ez egy igen finom szövésű, vékony, sálszerű anyag. A két vége színes gyapjú fonallal van díszítve, közötte fehér alapon nagyon vékony fonalból fehér a szedés is. Még szebbé teszi, hogy a sál mindkét végén a sodrott rojtok végére gyöngyöket fűztek.

 

 

Az eddig ismertetett mintázási technikákat elsősorban a finom vászonneműk –viseleti darabok, terítők, kendők, lepedők, törülközők- díszítménye volt.

 

Ismertetnék azonban szőnyegszövő technikákat is. Ezeket alkalmazhatjuk szövőkereten történő szövésnél is.

 

A szőnyegszövésben egy sor oda-vissza sorból áll, hiszen először a páros láncfonalakat fedi el, másodszor pedig a páratlanokat takarja el a színoldalon a vetülékfonal.

Munkánk során játszóházban, táborban ezeket a technikákat megtaníthatjuk azoknak a gyerekeknek, akik már magabiztosan, szinte „odafigyelés nélkül” szőnek.

 

Ezeknél a technikáknál láncfonalnak pamutfonalat vagy felvetőszálat használunk. A vetülékfonal lehet pamut, len, gyapjú, ezen belül vékony, vastag, puha, bolyhos.

 

 4.4.5. Egybabás – egyvetélős – mintázás

 

Ez a legegyszerűbb szőnyegszövő módszer. Kezdetben festetlen – törtfehér, barna, fekete – gyapjúfonalból szőttek, vagyis a birka szőrének természetes színeit kedvelték és használták szőnyegek, takarók szövésekor.

 

Később a két különböző színűre festett gyapjúfonalat sávosan, csíkosan váltogatták, így gazdag csíkritmusokat alkottak. Ez a módszer a magyar paraszti kultúrában törülközők, rongyszőnyegek, takarók, csergék, a széki szőnyegek szürke-fekete csíkritmusaiban figyelhető meg.

 

4.4.6. Kétbabás – kétvetélős - mintázás

 

Ebben az esetben is széltől szélig haladnak a vetülékek. A széles és keskeny színsávok díszítésére kiválóan alkalmas szövésmódszer.

 

A vízszintes csíkraszterek használatával jellegzetes sötét-világos csíkos felületeket szőhetünk. Az első változat a sorról sorra csíkozás. Vagyis egy sötét sor után egy világos sor következik, az így elkészült felület sűrűn csíkozott lesz. A két szín egymás közötti váltása többféle módon lehetséges.


Ha egy egész sort két fél sorra bontunk, vagyis az első fél sort sötét, a második fél sort világos színnel szőjük, akkor függőleges sötét-világos szövött felületet kapunk.


 

A vízszintes és függőleges csíkraszterek kombinációjából születik a pontraszter szövés. Első lépésként a világos színből egész sort, a sötétből pedig fél sort szövünk, így világos alapon sötét pettyes felületet kapunk.

 

Ha világos színből szövünk egy sort, majd két-két fél sort sötéttel és világossal, majd megint egy világos egész sor következik, akkor nagypettyes mintát kapunk


 

Rendkívül érdekes technika a keresztezett vetülékek módszere. Széltől szélig szövünk két különböző színű vetülékkel. A mintahatároknál helyet cserél a két különböző színű vetülék, így függőleges és vízszintes csíkozású felületekből alakul ki a minta.

 

A mintát alkotó két színt egymással szemben kezdjük, a sötét színt balról a negyedik láncfonalig, a világosat pedig jobbról indítjuk el. A szádnyílás váltása után a sötét színt tovább vezetjük jobbra, a világossal pedig keresztezzük a sötétet, majd balra haladunk tovább. Szádváltás következik, majd a sötét vetüléket jobbról a negyedik láncfonalig vezetjük, a világosat pedig szemben, majd váltunk és a világossal szövünk jobbra, és azt keresztezve a sötétet balra visszük tovább.

 

Ezzel a módszerrel két szélén vízszintes csíkos, középen függőleges csíkos mintát kapunk.


4.4.7. Torontáli technika

 

A szőnyegszövés technikái között kiemelkedő szerepe van. Az ősi hagyományokat őrző nomád szőnyegek többsége ezzel a megoldással készült.

 

A torontáli technikában a vetülékek nem haladnak végig a szövetben széltől –szélig, hanem színmezőket alkotnak, ezek határán visszafordulnak, és így alakítják ki a mintákat. A legegyszerűbb megoldás az, ha a színmezők határain a vetülékek nem kapcsolódnak össze, így a határokon rések keletkeznek. Ezek nem lehetnek 1-1, 5 cm-nél nagyobbak, mert a szőnyeg vagy takaró sérülékennyé válik.

 

A színmezők találkozásának másik módja a svéd kötés. Jellegzetessége, hogy a kötőszálon kétszer annyi vetülékfonal fordul meg, mint a szövött felület más helyén, így az kidomborodik a felületből. Ezzel a technikával szőhetünk hosszú függőleges vonalakat, színtalálkozásokat. Szövés közben ügyeljünk arra, hogy a kötőszálon megforduló színek ugyanabban a sorrendben kerüljenek egymás fölé, ahogy elkezdtük.


 

A színmezők összekötésének harmadik lehetősége a kárpitkötés. Ebben az esetben a vetülékfonalak egymással hurkolódnak össze két láncfonal között. Ez a kötés szinte észrevehetetlen és csak akkor jöhet létre, ha a szomszédos színeket mindig szemben kezdjük be.

  

A színek kötésének technikáit csak akkor tanítsuk meg a gyerekeknek, amikor már tisztában vannak a vetülék- és láncfonalak viszonyával.

 

4.4.8. Hurkolt vetülékes szövés

 

A hurkolt díszítő vetülékkel szőtt textíliák jellegzetessége, hogy alapját a színoldalon láthatatlan vászonszövés adja, a jellegzetes mintázatot pedig a hurkolt vetülék alakítja ki. A technika megnevezése szumák, vagy vetülékhurkolás.

 

A technika félig szövésből, félig hurkolásból tevődik össze. A minta hurkolással készül, a leszövés a huroksorok  összeverődését, megerősítését szolgálja. A leszövő fonal lehet azonos a felvetőszállal, lehet vastagabb nála, de lehet maga a hurkoló fonal is. A leszövés lehet félsoros, egész soros, vagy másfél soros. Leszövőszálból teljes sort csak abban az esetben készítsünk, ha a hurkoláshoz használt fonal elég vastag ahhoz, hogy elfedje.

 

A szumák hurkolásnak számtalan változata van. A legegyszerűbb az, amikor balról jobbra elkészített huroksor után az egyik szádnyíláson át visszavezetjük a vetüléket a baloldalra, majd ismét balról jobbra hurkolunk, majd visszajuttatjuk a vetülékszálat a baloldali kiinduló helyzetbe. Ügyeljünk arra, hogy a visszaszövés mindig vászonkötést hozzon létre a huroksor után.

 

A hurkolási irányok változtatásával újabb és újabb változatokat szőhetünk, hurkolhatunk vonalakat vagy foltokat. Alkalmazhatjuk akkor, amikor színeket akarunk elválasztani egymástól.

  

A szumák hurkolás megtanítását gyerekeknek akkor kezdjük, amikor már rutinosan szőnek. Alkalmazhatják színek elválasztásakor, a szövés elkezdésekor, befejezésekor. Az ügyesebbek megpróbálhatják a foltok hurkolását is.

 

4.4.9. A szövés befejezése

 

Amikor a tervezett hosszúságú szövet elkészült, akkor leszövéssel megerősítjük a kész munkadarab végét. A leszövőnek használt vetülékfonal mindig azonos a láncfonallal. Leszövés után levágjuk a szövőkeretről, vagy a szövőszékről a szövetet. A leszövéstől kb. 10 cm-re vágjuk el a láncfonalakat, ha hosszú rojtokat akarunk, akkor ez lehet hosszabb is. Amennyiben szövőszékről vesszük le a szőttesünket, akkor a borda előtt kössük össze az elvágott láncfonalakat, így megkönnyíthetjük következő munkánk elkezdését.

 

Ha nem akarunk rojtokat, akkor a leszövést a szőttes fonákoldalához varrjuk, így eltüntetjük.

 

Rojtokat sokféleképpen készíthetünk, fonással, sodrással, csomózással.

 

Legegyszerűbben úgy rojtozhatunk, hogy a láncfonalakat párosával összekötjük, majd utána a tetszőleges hosszúságúra vágjuk. Szintén egyszerű befejezési mód, ha a levágott láncfonalakat hármas fonással összefonjuk. Mindkét módszert megtaníthatjuk gyerekeknek is.

 

Voltak olyan vidékek, ahol a rojtozás számtalan változatát ismerték és alkalmazták. 

 

 
Névnap
 
Oldalajánló
 
Olvasottabb oldalak
 
Biztonsági rovat
 
Újdonságok a lapon

Új patchwork munkák

 

Utolsó frissítés: 2010. december 6.

RSS linkek (feeds)
 
Olvass el!
 
Bejelentkezés:
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77