MAGYARORSZÁG II. VILÁGHÁBORÚS történetének több leirata is van. Másképp került bemutatásra a honvédség tevékenysége a nyugati szakirodalomban, az emigrációs művekben és a hazai munkákban. Bár a valóságot több oldalról is meg lehet közelíteni, a legkisebb hitele az itthon kiadott könyveknek volt. Az ideológia és a politika leginkább ezeket szőtte át, és a történészek nemegyszer burkolt megfogalmazásoknál igyekeztek a hivatalos elvárásoknak és saját igazságérzetüknek egyaránt megfelelni; a háborús veszteség témaköre teljesen a politika áldozata lett.

Megállapodott polgári társadalmakban a hősi halottak számának nyilvánosságra hozatala a Honvédelmi Minisztérium és a Statisztikai Hivatal feladata. Így volt ez Magyarországon is az I. világháború után, amikor a húszas évektől kezdve a Statisztikai Zsebkönyv minden évben megjelentette az összveszteséggel kapcsolatos adatokat.

A II. világháború után úgy látszott, folytatódik ez a hagyomány, hisz Snyder Árpád, a Magyar Statisztikai Szemle 1946-os számában már közzétette az addig elérhető számok alapján összeállított gyorsmérlegét. A kezdeti próbálkozásokat évtizedes hallgatás követte. Bár az anyagi veszteségeket már a harcok elültével számba vették, az emberveszteségről csak az ötvenes évek végén jelentek meg az első manipulált adatok. A szakirodalom csak a második hadsereg veszteségét említette; de a közzétett torzított és felnagyított számok nem járultak hozzá a kérdés tisztázásához. Horváth Miklós "A második magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" című, 1958-ban megjelent dokumentumkötetében - forrásmegjelölés nélkül - 147 971 főben adta meg az elesettek, sebesültek, eltűntek, fogságba esettek számát, "A magyar hadtörténelem legnagyobb áldozatot követelő veresége ez" - írta Ránki György 1964-ben. A későbbi tankönyvekbe a másfélszázezres szám került; és ezt az adatot vette át Nemeskürty István és Kornis Pál is. (N.I.: Rekviem egy hadseregért. Budapest, 1972. 8. o., Kornis Pál: A voronyezsi front támadó hadműveletének előkészítése. Hadtörténelmi Közlemények 1982/3) Nem az említett szerzők hibája, hogy a köz, tudatba csak a felnagyított számok kerültek; míg a későbbi nagyobb veszteségek, valamint a Gulag-táborok hullahegyei elsikkadtak. Az sem a történésztársadalom bűne, hogy a veszteségekkel kapcsolatos kutatások nálunk csak a nyolcvanas években, Für Lajos nyomán kezdődhettek meg.

A NYUGATI SZAKIRODALOM addigra már körüljárta a kérdést. MacCartney professzor 1956-ban megjelent "October fifteenth" című könyvében egykori honvédelmi minisztériumi dokumentumokra hivatkozva - ki tudja, hogyan jutott hozzájuk - már közölt néhány, itthon sohasem idézett összegző adatot. Nem részletekbe menő, de lényegében pontos képet adott az áldozatok számáról az emigráció katonai vonalán dolgozó Adonyi N. Ferenc is (A magyar katona a 2. világháborúban. 1954. Klagenfurt).

Mennyi tehát a 2. hadsereg vesztesége az eredeti dokumentumok szerint, a legjobb kutatások alapján?

A válaszadásban a HM veszteségi osztálya a legilletékesebb. A beérkezett veszteségi lajstromok több mint egy évig tartó feldolgozása után, 1944: május 15-én tették közzé a már említett, belső használatra szánt jelentésüket az 1941. június 25.-1943. december 31-i elszenvedett veszteségekről (ezeket a számsorokat az 1946-os béke-előkészítő anyagban is közölték). Eszerint a végösszeg: 142.699 fő. Közülük elesett és meghalt 18.852 fő, a sebesültek és sérültek száma 40.551, 80.549 fő eltűnt, 1747-en bizonyíthatóan hadifogságba estek.

Ha az 1943 végéig elvesztett; durván 140.000 főből levonjuk az 1942 áprilisáig elszenvedett, valamint az 1943 áprilisa utáni veszteségeket (arról az időszakról van szó, amikor a 2. hadsereg még, illetve már nem volt kint a hadműveleti területen), akkor 127.000-t kapunk. A 2: hadsereg vesztesége azonban ennél kevesebb, ugyanis ez a szám a folyamatosan kinn levő, megszálló erők veszteségét is tartalmazza, ami durván 5-6 ezer főre tehető.

MINDENT EGYBEVETVE valószínűleg nem sokat tévedünk, ha a Jány Gusztáv vezette 2. hadsereg veszteségeit 120 000 főben állapítjuk meg. Ebből 100 000 a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba. Az 1943. XII. 31-ig elszenvedett 140 000 fős, illetve a 2. magyar hadsereg ebből következetett 120 000 fős veszteségének tényszerű megállapításán túl már csak feltételezhet a történész. A legfontosabb adat: az elesettek száma - vagyis a nemzet maradandó vérvesztesége - meghatározhatatlan. A pontos elszámolást az eltűntek rendkívül nagy száma (80 549 fő) teszi lehetetlenné. A visszavonulás során nem lehetett felmérni az áldozatok, közülük is elsősorban a halottak számát. A halottá nyilvánításhoz az "azonossági jegybetétlap" (dögcédula) bemutatásán kívül még két tanúra is szükség volt, akik aláírásukkal igazolták a halálesetet. Mivel a hosszadalmas procedúrára a visszavonulás közben nem kerülhetett sor, a hősi halottak és a fogságba esettek az "eltűnt" kategóriába kerültek. Ha ismernénk a hadifogságba esettek számát, meg lehetne becsülni a halálozás nagyságát. Sajnos, a rendelkezésre álló adatok csak hozzávetőleges becslésre alkalmasak.

Az 1943-as, 1944-es, 1946-os HM jelentések - orosz tudósításokra hivatkozva - 26.000 főben állapítják meg a hadifoglyok számát. Ugyanakkor Gallyas Ferenc, a Don mentén fogságba esett magyarok 1943. február 9-i felhívásának fogalmazója 40.000 hadifogoly nevében írt: (Gallyas Ferenc: Az érzelmek és az értelem szerepe hadifogoly-magatartásunkban. Hadtörténeti Közlemények 1973/3) Horváth Miklós már idézett könyvében 30.000 hadifoglyot említ. Ugyanakkor a Palásthy Rezső által szerkesztett, a Magyar Harcosok Bajtársai Közössége által kiadott Fehér Könyv (Bad Vörischofen 1950) szerint 87.000 honvéd esett szovjet fogságba. Korabeli hadijelentések, valamint korábbi háborúk tapasztalata alapján megalapozottan azt feltételezhetjük, hogy a hivatalosan eltűntnek minősítettek mintegy fele hősi halált halt, míg a többiek a túlélés csekély esélyével fogolytáborba kerültek. Így a Honvédelmi Minisztérium veszteségi alosztálya által nyilvántartott közel húszezer elesett mellett még további negyvenezer áldozattal kell számolnunk. Az elesettek mintegy 60 ezres összlétszáma a világháború magyar hősi halottjainak közel ötven százalékát teszi ki.